Díjeső a 42. Magyar Filmszemlén

By 2011-05-10 No Comments

Három kategóriában is díjat kaptak olyan alkotások, amelyek végén ott van a 4CUT logo: dokumentumfilmek között a Kodály generációk az Országos Diákzsűri különdíját érdemelte ki, tudományos-ismeretterjesztő kategóriában fődíjas lett Török Zoltán Vad Magyarország című műve, valamint a legjobb kisjátékfilm lett Till Atilla Csicska címet viselő munkája.

Ezek azok a filmek, amelykhez közünk is volt, és komoly elismerést kaptak a szemlén. A Vad Magyarország sikerén nem lepődtünk meg, hiszen évtizedek óta vártunk egy ilyen szép természetfilmre, amit most mindenki joggal méltat, hiszen kiemelkedő volt a mezőnyben. A Kodály generációk azt hozta, amit vártunk tőle, hiszen Győrffy Szabolcs elsőfilmesként egy nem megszokott műfaj-felfogással készített, mondjuk úgy zenés darabja, amely nem egy (sablonos?) átlagos témát boncolgat, főként a fiatalok számára lehet vonzó – nem mintha azt gondolnánk, csak nekik szól ez a mozi. Tilla Csicska című opusza nem nálunk vágódott, viszont örültünk, hogy egy ilyen film mellé állhattunk technikai segítségnyújtással. És ami külön nagy öröm a számunkra, hogy a szemle katalógusában is viszont láthattuk emblémánkat a támogatók, sőt együttműködő partnerek között!