Sikeres a Szerdai gyerek

By 2015-10-28 No Comments

A Karlovy Vary International Film Festival-on nyert elismerést követően, most egy újabb, A-kategóriás filmszemle is versenyprogramjába válogatta a Szerdai gyerek című, Horváth Lili rendezte nagyjátékfilmet. A 37. Kairói Nemzetközi Filmfesztivál november 11-én kezdődik, és még egy fontos dátum: nálunk december harmadikától láthatjátok a mozikban. Azoknak, akik még nem találkoztak egyáltalán ezzel a filmmel, egy kis kedvcsináló: “Horváth Lili a Szerdai gyerekben, akárcsak korábbi díjnyertes rövidfilmjeiben (Napszúrás, Uszodai tolvaj), ezúttal is a felnőtté válás témájával foglalkozik. Filmjének hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja: felelőtlen kamaszlány, ugyanakkor egy négyéves kisfiú anyja. Maja önsorsrontásra való hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik. A Szerdai gyerek főszereplője a MOME hallgatója, Vecsei Kinga. De számos további amatőr színész kapott jelentős szerepet a filmben, akik mellett ugyanakkor olyan ismert színészek is feltűnnek, mint Thuróczy Szabolcs, Börcsök Enikő, Lukáts Andor, Nagy Ervin és Dér Denisa. A Filmalap 205 millió forintos gyártási támogatásával magyar-német koprodukcióban készült film operatőre Maly Róbert, zeneszerzője Presser Gábor, producere Fehér Károly, koproducerei pedig Henning Kamm és Pataki Ági.” – mozi.24.hu

A 4CUT Post Digitalban vágott film, különös tekintettel Várhegyi Rudi hangutómunkájára, aki a KVFF díjátadóján képviselte stúdiónkat, (a képen valahol középen, kockás ingben) sikereire méltán büszkék lehetünk, hiszen kevés olyan elsőfilmes rendező van, aki egyből a legkomolyabb szemléken mérettetheti meg magát. Igaz, hogy zsinórban három éve folyamatosan nyernek a magyarok Karlovy Varyban: 2013-ban A nagy füzet (rendező: Szász János) nyerte a fődíjat, 2014-ben a Szabadesés (Pálfi György filmje) összesen három díjat kapott, idén pedig a Szerdai gyerek tarolt, ami nem csak az East of the West szekció fődíját, hanem a FEDEORA (az európai és földközi-tengeri országok filmkritikusait tömörítő szervezet) zsűri díját is elnyerte.

A kritikusok is egész jól fogadták a filmet, számos cikk mellett a legolvasottabb hazai portál írása tűnt a legőszintébbnek: “A Szerdai gyerek nem lett az Index új kedvenc filmje, de azt elismertük, hogy a témaválasztása és annak kezelése nagyon jól elkapott egy nemzetközi trendet, ami a szociális témák kezelését illeti. Az amatőr és a profi színészek vezetésében ezek szerint hiába találtunk kivetnivalót, a nemzetközi fesztivál zsűrije másként gondolta. Horváth Lili filmrendező mindkét díjat személyesen vette át Karlovy Vary-ban, és természetesen nagyon örül az elismerésnek. „A közönség szeretetét a bemutató óta folyamatosan lehetett érezni. Nagyon sokan gratuláltak ismeretlenül nekünk, megállították az utcán a főszereplő Vecsei Kingát, Fehér Károly producert, vagy engem, hogy elmondják, mennyire megérintette őket a filmünk. Az, hogy mi kaptuk ezt a nagyon komoly díjat, mégis teljesen váratlanul ért, minden várakozásunkat felülmúlja. És emellett még a külföldi kritikusok elismerését is megkaptuk – ez több, mint megtisztelő. Nagyon fontos visszajelzés, különösen azért, mert a stábból sokunknak a Szerdai gyerek volt az első nagyjátékfilmje.” Nagyon reméljük, november végén újabb elismerésekről adhatunk számot, és ezúton is gratulálunk.