Trencsényi Klára interjú

Trencsényi Klára szabadúszó rendező és operatőr. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen végzett operatőr szakon. Legújabb egész estés dokumentumfilmje, a Reményvasút (Train to Adulthood, 2015) az 58. Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon Lipcsében debütált, ahol egyből az Arany Galamb díjjal jutalmazták. Most az IDFA-n mutatkozik be Amszterdamban, ennek ürügyén kerestem meg a fiatal alkotót.

Sok nemzetközi produkcióban dolgoztál operatőrként magyar és külföldi rendezőkkel egyaránt, és rengeteg díjra is jelöltek már. Mégis milyen érzés volt átvenni az Arany Galambot Lipcsében, hiszen az egy nagy múltú fesztivál, és a Next Masters szekció elismerése komoly eredmény?
A lipcsei díj (DokLeipzig, Next Masters Competition) nagyon nagy boldogsággal töltött el mindannyiunkat – mert a fesztiválon nemcsak a stáb legkitartóbb tagjai, hanem a film három főszereplője közül kettő is velem volt.
Valójában a film készítése közben folyamatosan azon aggódtunk, hogy vajon a külföldi közönség fogja-e érteni a film magyar vonatkozású poénjait, a szereplők “nagyon magyar” problémáit és egyáltalán – a film díszletéül szolgáló úttörővasút-gyermekvasutat. Nagyon jó volt látni a világ minden tájáról érkező közönség reakcióit, és hallani a filmet követő Q&A beszélgetések közben elhangzó mondatokat, amik arról tanuskodtak, hogy más országokban is értik a filmet és együttéreznek a szereplőimmel.

Milyen élményekkel gazdagodtál az IDFA-n?
Európa egyik legfontosabb dokumentumfilmfesztiválja, az amszterdami IDFA nyaranta ötnapos workshopot szervez, amelyen mi 2013-ban még a projekt forgatókönyvével, 2015-ben pedig a nyersvágott filmmel vettünk részt. Számomra nagyon fontos az IDFÁt körülvevő szakmai kör, mind a két nyári kurzuson nagyon sokat tanultam.

 

Most kezdődött a filmes versenyszezon. Milyen fesztiválokat terveztek?
A film világpremierje Lipcsében volt október végén, ezt követte a magyar premier. Most azon dolgozunk, hogy az HBO mellett – amely a térség országaiban folyamatosan vetítiti a filmet – a magyar mozikban is minél többször látható legyen a Reményvasút. Emellett a filmet szinte naponta nevezzük különböző európai és tengerentúli fesztiválokra – izgatottan várjuk, hogy hová válogatják be. Annyit már tudunk, hogy a legközelebbi fesztiválszereplés január végén, Triesztben lesz.

Honnan jött egyébként az ötlet, hogy a Gyermekvasútról forgass filmet? – volt vagy van valami kötődésed hozzá?
Három éve találtam rá a Gyermekvasútra, mert mint olyan sokan itthon, én sem tudtam, hogy az egykori Úttörővasút még ma is létezik, sőt több gyerek dolgozik ma rajta, mint fénykorában, akár az ötvenes, akár a hatvanas években. Amikor először találkoztam – véletlenül – az itt dolgozó nagyon felelősségteljes, komoly, ugyanakkor nagyon is mai, “facebookozó” kamaszokkal, akkor már egy ideje tudtam: a mai tizenévesek világáról, problémáiról szeretnék filmet csinálni. Ehhez választottam aztán díszletül a vasutat. Persze, a filmben is és az én életemben is a vasút aztán sokkal több lett, mint díszlet: engem teljesen levett a lábamról az a szeretet, közösségépítő erő, összetartás, amit a vasúton találtam – a filmben pedig egyfajta szimbólum lett a vasút. A fel nem dolgozott múlt, a rajtunk átsuhanó érzelmek szimbóluma.

Te szervezted az első kreatív dokumentumfilm-workshopot 2010-ben, és több dokumentumfilm-készítő kurzust is tartottál a CEU-n és a DocuArt Filmművészeti Központban Budapesten. A DunaDock MasterClass program egyik koordinátoraként mi a véleményed a hazai dokumentumfilmes scénáról?
Mint ahogy nekem is nagyon fontosak voltak a külföldi projekt-fejlesztő workshopok (EsoDoc, IDFA Summer School, ZagrebDox stb.), azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a magyar filmek is a nemzetközi filmes vérkeringés részét képezzék. Ezért is tartunk vetítéseket, filmelemzéseket a DunaDock keretében, ezért hívunk nemzetközi rendezőket, producereket, pitch trainert: nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak mi, magyarok kacsintsunk össze egy-egy magyar film nézése közben, hanem ezek a filmek eljussanak a világ minden tájára. A rendezők pedig fel tudjanak töltekezni a külföldi filmek szabadságával, a mások által használt filmes eszközök, ötletek inspiráló erejével.

Hogy kerültél kapcsolatba a 4CUT stúdióval? Mi a véleményed a csapatról, az itteni munkáról?
A 4CUT csapatával már többször dolgoztam együtt korábbi filmjeim utómunkája során. Profi, odafigyelő, segítőkész a csapat – és szinte első az itthoni utómunka stúdiók között, aki felismerte, hogy a dokumentumfilm Magyarországon is olyan rangra emelkedhet, akár a többi, európai országban.

Milyen hosszú távú terveid vannak? Már forgatsz, vagy csak ötletben van meg a következő film?
Ötletek is vannak, meg egy félig leforgatott film, egy kilencvenöt éves főszereplővel, Budapesttől 6700 kilométerre… Szóval nem sokáig ülhetek ölbe tett kézzel.