Az újesztendő beköszöntével arra gondoltam, hogy összefoglalom a tavalyi év eredményeit, főként azért, mert rendkívül büszkék vagyunk a teljesítményünkre. Dokumentum-és játékfilmek, tévésorozatok, reklámok, sőt hangoskönyvek is készültek a 4CUT post digital stúdió montírozóiban a 2016-os évben. A számok tükrében: 3 nagyjátékfilm, 3 dokumentumfilm, 2 rövidfilm, egy társadalmi célú vírusvideó, két hangoskönyv, vagy rádiójáték – ki, hogy nevezi – 3 tévésorozat, egy online sorozat, és részt vettünk az SZFE egyik nemzetközi projektjében, a Doc Nomads-ban. Ezekkel párhuzamosan folyamatosan fejlesztettünk, Black Magic fényelde, ISIS háttértár, friss AVID szoftverek. Nem unatkoztunk egy percet sem, íme a részletek:

 

 

A legnagyobb kihívást a múlt évben a HETEDIK ALABÁRDOS jelentette számunkra. Vékes Csaba és Dudás Balázs vígjátéka volt a 4CUT első olyan nagyjátékfilmje, amelyet a felvételtől az utómunkáig mi felügyeltünk, gyártottunk. A helyszíni adatrögzítéstől a fényelésig, a hangkeveréstől a zörejezésig minden a 4CUT stúdió gyártási kapacitását használta, sőt ennek az alkotásnak a producerei között Szentesi Zsol, a 4CUT egyik tulajdonosa is felbukkant. Most már büszkén mondhatjuk, nem csak dokumentum- és kisjátékfilmek, hanem nagyjátékfilm kivitelezésében is tapasztalatot szereztünk. A nézők idén nyáron tekinthetik meg a készterméket.

 


A következő mozi, amit kiemelnék, és amelyet – gondolom sokakkal együtt – én is nagyon várok, a LAJKÓ, CIGÁNY AZ ŰRBEN. Lengyel Balázs játékfilmje egyelőre az Origo felmérésén 220 szavazatot kapott, úgyhogy nyomjuk meg azt a gombot (szavazz itt) !!! A rendező rövidfilmjéből, a még 2015-ben készült Répából kiindulva, és az alapsztorit ismerve, várhatóan egy nagyon sikeres vígjátékot láthatunk majd, amely rendkívül szórakoztató, kifacsart humorral közelíti meg a Kelet-Európai, volt szocialista rezsimek világát.

 

A BRAZILOK, M. KissCsaba és Rohonyi Gábor meséje szintén vígjáték kategóriában indul a leginkább várt alkotások megmérettetésén, bár itt nem a fanyar humoron, hanem a meghökkentő képi világon van a hangsúly. Igazi heroikus roma sztorit drukkolhatunk végig, az amatőr szereplők mellett olyan nagy nevek is felbukkannak, mint Dobó Kata, Gryllus Dorka, Schell Judit vagy Anger Zsolt. Szóval lesz miért megnézni ezt is.

A játékfilmek és dokumentumfilmek után jöjjön minden más, amely a 4CUT stúdió fedélzetén készült a tavalyi évben. Azaz rövidfilmek, TV sorozatok, marketingkommunikációs eszközök, hangoskönyvek, és egyéb érdekességek. Nyilván itt nem veszem számba a kópiagyártásokat, átírásokat, transzkódolásokat, digitalizálásokat, a “mindennapos melókat”, kizárólag a tartalommal is bíró produkciókra fókuszálok.

Keresem a családom, 4cut stúdióA televíziós sorozatok listáját az RTL Klub egyik legnézettebb műsorszámával, a KERESEM A CSALÁDOM című produkciójával kezdem, mert már a második évada készült a 4CUT gondozásában, Lilu műsorvezetésével. Hadas Krisztina és Máté Krisztina producerek VIP státuszt kaptak a fedélzeten, ami úgy tűnik, bevált, hiszen a szintén RTL Klubon sugárzott Első milliómat is hozzánk hozta a népszerű TV-s ikon.

A Viasat3 csatornának egy gasztro-műsort készítettünk, az olasz kulináris barangolásokat AKADÉMIA ITÁLIA címen vetíti a kereskedelmi műsorszolgáltató. Érdekessége a duo-lingvisztikában rejlik, hiszen a műsorvezető egyben a séf tolmácsa is, így egyszerre sajátíthatjuk el az olasz recepteket és – aki tud olyat – gyakorolhatja az olasz nyelvet.

Holnap tali!, 4cut stúdióÚjdonság az online sorozat, amely kifejezetten a Z generációnak szóló HOLNAP TALI!, melynek mottója: fiataloknak, fiataloktól, fiatalokról. Az MTV5 digitális médiaplatformján elérhető széria, amely túl van már a 40. epizódon, egy fiktív (Petőfi fedőnevű) gimnáziumban játszódik. A történetben van minden, ami egy szappanoperába kell: szerelem, ármánykodás, jóképű fiúk és lányok, mindenféle három- és ötszögek, multitasking, felugró chat ablakok, sms-csaták, szóval sok olyasmi, ami ennek a generációnak a sajátja.

A neten terjeszthető vírusvideók népszerűek manapság, ezt felismerve az Európa Bizottság megbízott minket egy hatásos kampány audiovizuális eszközének kitalálásával és létrehozásával. Ebből született meg a GYEREKSZÁJ munkacímet kapott produktum, amellyel magasra tettük magunknak a lécet, hiszen kisiskolásokkal forgatni eleve nem egyszerű, de még olyan társadalmi üzenetet is meg kellett fogalmaznunk általuk, amelyet az EU szkeptikus magyar társadalom megért és elfogad: addig, amíg ez lehetséges, használd ki az Unió pénzügyi forrásait, jó projektekkel pályázz és nyerj támogatást.

A végére hagytam, de semmiképp nem utolsó sorban említendő a 4CUT fedélzeten készített „csak hangzó” alkotásokat, amelyek modern neve hangoskönyv. Régebben ezeket, mivel a sugárzásuk a rádióban történt, rádiójátéknak nevezték. Ilyen volt a 2016-os évben gyártott LÁTÓ MESE A VÁROSI JÓGITÓL, illetve a nemrég befejezett és nyilvánosan elérhetővé vált KOCSMA A HOLDON. Hallgassátok!