December 8-án este 8-kor premier előtt vetítik a Cinema City MOM Park-ban Szász Attila és Köbli Norbert legújabb közös munkáját, a Félvilág / Demimonde című filmet. A berni követ sikere után egy újabb kosztümös mozi, amihez komoly reményeket fűzhetünk, hiszen témája már eleve magában hordozza a közérdeklődést. A mostani, elbulvárosodott tömegkommunikációban ez az erotikával túlfűtött, 1914-ben játszódó, igaz történetre alapozó krimi biztos befutó. A hazai kritikák és előzetesek mind rendkívül ígéretesnek tartották a művet: „Úgy fest, a magyarok végre tényleg megtanultak hatásos előzeteseket csinálni. A múlt héten a Víkend trailerén ámultunk el, most pedig a Félvilág ízelítőjétől futkosott a hideg a hátunkon hetvenkét másodpercen keresztül. A berni követ alkotói hűek maradtak az egyszer már sikerre vitt formulához, és most is egy történelmi keretbe helyezett műfaji filmet csináltak. Csak most túszejtős dráma helyett egy fülledt pszichodrámát. Először az Origo Filmklubon láthatja a Monarchia híres kurtizánjának megöléséről szóló Félvilág előzetesét.” – cikkezett az origo.hu „Még csak az előzetesét láttuk a Félvilág című filmnek, de már most bejön nekünk, és a fesztiválválogatóknak is, ugyanis rögtön beválogatták a Montreal World Filmfesztivál versenyprogramjába.” – írta még augusztusban az index.hu előzetes  „A Monarchia végnapjaiba kalauzoló, három nő titkokkal és szexuális játékokkal terhelt kapcsolatát bemutató Félvilág az idei év legjobban várt magyar filmje. És ezt nem csupán mi mondjuk, olvasóinknak ez az erotikától túlfűtött pszichodráma csigázta fel legjobban a kíváncsiságát: a szavazatok több mint felét a Félvilág kapta meg, amikor azt kérdeztük tőlük, hogy 2015 második felének magyar premierei közül melyiket néznék meg a legszívesebben.” – filmklub  Korábbi, Szász Attilával készített interjúnkban már szóba került ez a történet, akkor a rendező így nyilatkozott: „Épp a napokban született meg a Médiatanács legújabb pályázati döntése: a következő tévéfilmes tervünket is támogatják. Ez egy 1914-ben játszódó, valós történet: a híres-hírhedt kurtizán, Mágnás Elza meggyilkolásáról és annak előzményeiről szól, a címe Félvilág. Igazi nő sztori, fülledt, szexi, szenvedélyes, kosztümös pszichodráma, szintén Köbli Norbert forgatókönyve alapján. Nyáron már forgatjuk is, ez sem tűnik semmivel sem kisebb vállalásnak, mint A berni követ, de remélem, sikerül legalább ugyanezt a szintet megugranunk.” – www.4cut.hu A Médiatanács Egri Lajos pályázatán 1M Ft-os támogatást nyert el a Félvilág. A történet röviden: miközben Mágnás Elza (Kovács Patrícia) gazdag kitartója, illetve költő szerelme között őrlődik, házvezetőnője, a mélyen vallásos Kóbori Rózsi (Gryllus Dorka) gyilkolni készül. Az egykori örömlány és legjobb barátnő eldöntötte, hogy véget vet gyűlölt-imádott úrnője életének. A lakásán saját törölközőjével fojtják meg Elzát, bőröndbe gyömöszölik és a zajló Dunába dobják. A “békebeli krimiben” Kató (Döbrösi Laura), a szobalány a közönség szeme és füle. Rajta keresztül ismerjük meg úrnő és szolga: két barátnő tragikus történetét. – médiatanács A Hargittai László, alias Pamacs által vágott, és a 4CUT-ban fényelt tv filmet csak ajánlani tudom mindenkinek. A szilveszter előtti rápihenést segítendő, amikor úgysem érdemes más programot szervezni: a hivatalos hazai premier december 30-án este kilenc után lesz a Duna televízión.

Written by